Jelenlegi hely

Címlap

Hírarchívum 2022

2022.05.13. - Magyarország jó tanulója, jó sportolója

Horváth Ákos 9.A osztály - úszás

2022.04.25. - NL TÖK előadás

A 2022. április 25 és 29 között megrendezésre kerülő fenntarthatósági témahét keretein belül a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola Természettudományos Önképzőkör (TÖK) újabb előadója között köszönhettük a Középiskolai MTA Alumni programmal való együttműködésnek köszönhetően Dr. Sümegi Pál tanszékvezető egyetem tanárt.

Főbb kutatási témái a környezetföldtan; a régészeti geológia, a negyedidőszaki környezet- és éghajlattörténet. Ez utóbbi témába kaphattak betekintést az előadás során iskolánk 9. b és 8. b osztályos tanulói. Sümegi professzor Szeged településről érkezett el hozzánk, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Földtani és Őslénytani Tanszék (Szeged, Egyetem utca 2-6, 6722) munkatársaként, tanszékvezetőjeként.

Ember és a környezet kapcsolata a jégkortól a középkor végéig című előadásnak köszönhetően 2022.04.25-én betekintést kaphattunk az ember és környezet hosszú távú kapcsolatának alakulásáról. Megérthettük, hogy a téma vizsgálatainak az elemei máig vitatott területek, valamint, hogy Földünk és környezete mintegy 4,5-5 milliárd éve folyamatosan fejlődik. Megtudhattuk, hogy mennyire szerteágazó terület az ember és környezetének feltárása, hiszen régészeti, geográfiai, ökológiai, botanikai, néprajzi ismereteket egyaránt magába foglal. Ezzel kapcsolatban a kutatók az eszközöket, a zsákmányállatokat, az egykori növényzetet, az emberi letelepedéseket egyaránt vizsgálják. Egyik megközelítési alapja az éghajlatváltozás és a környezetföldrajz kapcsolatának a forma, az anyag és a folyamat alapján való összefüggése. Hiszen az ember és a környezet között a technika, a társadalom és a környezeti feltételektől függő rendszer alakult ki. Ezek változása alapján történhet a környezettörténet leírása. Megtudhattuk, hogy őseink a csoportos életmódnak köszönhetően tudtak fennmaradni a szavannán, váltak sikeressé az ott élő ragadozókkal szemben, a gyémántalakzatban való vonulásnak köszönhetően védték egymást és szert tudtak tenni fehérjeforrásra, hiszen a csonttani leletek jelentős mennyiségű húsfogyasztásról tanúskodnak. A Homo habilis viselkedési mintázata, feladatmegosztása a mai páviáncsordákhoz hasonló volt, fejlődött a kommunikáció, a hosszú és rövid távú memória, az agy térképező képessége. Megismerhettünk különböző népcsoportoknál jellemző beavatási, felnőtté válási szertartásokat, többek közül például a masszáj beavatás hogyan alkalmazkodott a csökkenő oroszlánok létszámához, és váltotta fel az ’ugrálás’ a vadászati kihívást. 

Ez úton is köszönjük a tanár úrnak, hogy a diákjaink számára közelebb hozta az iskolapadokban külön tantárgyakként létező kutatásokat egy átfogó egésszé, könnyebbé téve a történelem, a rajz, a biológia területinek megértését a környezet és az ember kapcsolatában. Továbbá nem utolsó sorban hálásan köszönjük az előadás megtartását lehetővé tevő közreműködést az MTA Alumni Program számára!

 

 
    

2022.05.06. - Városi ergométeres verseny

2022. 04. 22-én, a Bagi Mátyás által szervezett iskolák közti ergométeres versenyen 21 km-t kellett teljesíteniük a részt vevő csapatoknak.

Ezen a jó hangulatú erőpróbán a Németh László Gimnázium végül a 2. helyet szerezte meg a középiskolai kategóriában.

A csapat tagjai:  Oskovics Viktória, Prozlik András, Jucha Soma, Molnár Zita, Oswald Gréta, Lévai Botond, Juhos Benedek, Huszka Annamária, Soós Gergő, Gémes Tamás és Földesi Áron.

2022.04.30. - Gimnáziumi ballagás

A ballagásról készült képek itt megtekinthetők!

Fotók: Bogár Fanny, Gémes Hanna, Kollár Dániel, Miskolczi Tamás, Rózsa Dalma.

2022.04.29. - Bolondballagás

2022.04.26. - Németh László-est

Az esten készült további képek itt megtekinthetők! Fotók: Bogár Fanny, Füzesi Anikó és Rózsa Dalma

2022.04.04-11. - Németh László városi matematikaverseny

2022-ben már 22. alkalommal rendeztük meg a városi matematikaversenyt középiskolás tanulók részére.

Idén is több, mint százan írták meg a feladatokat.

A feladatok összeállítói Gaizer Tamás az ELI munkatársa és volt kollégánk Bontovics Ignácz szaktanár voltak.

A dobogós helyezést elérő tanulók a Hódmezővásárhelyi Tankerület támogatásával könyvutalványokban részesültek.

9.osztályosok

1. Kun-Szabó Kristóf (BGRG) felk.: Csorba Emese
2. Kotormán Kristóf (NLG) felk.: Vörösné Varga Melinda
3. Czagány Balázs (NLG) felk.: Vörösné Varga Melinda 

10.osztályosok

1. Kindlik Dániel (NLG) felk.: Vörösné Varga Melinda
2. Deák Dániel (BGRG) felk.: Nánai Marianna
3. Németh Kristóf (NLG) felk.: Lengyel Krisztián

11.osztályosok

1. Farkas Réka (NLG) felk.: Berger Marianna
2. Czifra Lili (NLG) felk.: Berger Marianna
2. Rumpler Bianka (BGRG) felk.: Mórocz László
3. Gyulafalvi Tibor (BGRG) felk.: Kiszely Andrea

12.osztályosok

1. Vincze Nándor (NLG) felk.: Seres Imre
2. Nagy Ábris (BGRG) felk.: Nyáry József
3. Budincsevich Eszter (BGRG) felk.: Nyáry József

2022.04.25. - Nature Tour Nyelvi Levelezőverseny

A Nature Tour Nyelvi Levelezőverseny eredménye: 

Angol nyelv 7-8. osztály:  Horváth Alexa - Varró Dániel 8.c  - III. hely 

Német nyelv: Galyas Linett – Pallai Dóra 7.ny - II. hely

Hat hódmezővásárhelyi általános iskola 99 diákja mérettette meg magát a három fordulós online versenyben. Angol, illetve német nyelven oldottak meg űrkutatással kapcsolatos témájú feladatokat. Iskolánk tanulói idén is átvehették a Nature Tour nyelvi kupát, melyet a legeredményesebben szerepelő iskolák kapnak meg.

Kép forrása: https://promenad24.hu/2022/04/25/kiosztottak-a-szent-istvan-altalanos-is...

2022.04.22. - József Attila kupa városi matematika verseny

Április 22-én rendeztük a 24. József Attila-kupa városi matematikaversenyt az alábbi iskolák 82 tanulójának részvételével:

· Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
· Békéssámsoni Általános Iskola
· Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája
· Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola
· Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola
· Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola
· Németh László Gimnázium, Általános Iskola
· Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola
· Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

A kupát a Németh László Gimnázium NLG II csapata nyerte, a csapat tagjai:

 Moczó Nimród, Grochulski Hanna, Kersmayer Zsolt, Tóth István

5. osztály

I. helyezett: Mile-Varga Csanád
  Bodzsár Mihály és Jakó Edit tanítványa (NLG)
II. helyezett: Kozma Lukács
  Béleczki Gábor tanítványa (Szent István)
III. helyezett: Lénárt Imre Bálint
  Török Zsolt tanítványa(Klauzál Gábor)

6. osztály

I. helyezett: Grochulski Hanna
  Jakó Edit tanítványa (NLG)
II. helyezett: Sós Aurél
  Lipták Attila tanítványa (Szent István)
III. helyezett: Versegi Attila
  Jakó Edit tanítványa (NLG)

7. osztály

I. helyezett: Reményi Attila
  Béleczkiné Tatár Katalin tanítványa (Szent István)
II. helyezett: Kocsis Botond
  Szalay Balázs tanítványa (Varga Tamás)
III. helyezett: Takács Anna
  Vigh Szabolcs tanítványa (Bethlen Gábor)

8. osztály

I. helyezett: Herczegh Viktória
  Prikler György tanítványa (Bethlen Gábor)
II. helyezett: Lévai Levente
  Papp László tanítványa (Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)
III. helyezett: Szűcs Márton
  Prikler György tanítványa (Bethlen Gábor)

2022.04.20. - Német szövegértési verseny

Oldalak